3.Deň obce a deň detí Preseľany - 3. Pereszlényi falunap és gyermeknap
Kellemes nyárias nap köszöntötte a lakókat június 29.én. A bizonytalan időjárás sem tudta elrontani az idén is megrendezésre kerülő 3. ipolypereszlényi falunapot, amely talán az eddigi legszínesebb és legsűrűbb műsorokkal szórakoztatta a falu lakóit és a vendégeket.
Az előkészületek már sokkal korábban elkezdődtek, hiszen ahhoz, hogy a szervezők a szombati napot tökéletesre varázsolják, nem kevés energiát és készülődést vett igénybe.
A szervezők a falunap programjait úgy próbálták összeállítani, hogy minden generációnak szórakozási lehetőséget nyújtson, tehát “kicsi és nagy” is egyaránt megtalálja a számára megfelelő műsort. Sokféle színpadi előadás, aktív programok, remek ételek, sztárvendégek várták az érdeklődőket.
A délelőtt tovább folytatódott a pacalfőző versennyel, valamint gyermekprogramokkal az óvoda udvarán. A gyerekek számos változatos program közül választhattak – pl. sportolás, ügyességi versenyek,
palacsintasütés, arcfestés, lovaglás, kézműves foglalkozások.
A műsorok alatt különböző meleg ételek és hűtött italok várták a vendégeket, a választékban volt sült kolbász, vadgulyás – amit az ipolysági Ipoly Vadászszövetség finanszírozott-, disznótoros káposzta, vadpörkölt – Samu László és csapata szponzorálásával-, egyik kiválóbban elkészítve mint a másik.
A nap fénypontja a Magyarországról érkező Kredenc együttes volt. Mulatós zenéikkel felpezsdítették a hangulatot, a falu apraja-nagyja a színpad előtt táncolt és énekelt a két előadóval együtt. A jó hangulatot teljes mértékben bebiztosították mindenki számára.
Mindezek után jött az idén is hajnalig tartó utcabál az Inkognito zenekar közreműködésével. Akinek még maradt némi ereje a tartalmas, izgalmas, egész napos programok után, az alaposan kitáncolhatta magát.
Valószínűleg a legtartalmasabb és legszínesebb falunapon vagyunk túl és abban, hogy mindenki jól szórakozzon, jó pár ember önzetlen munkája volt benne. Remélhetőleg a Pereszlényiek és az ide érkező vendégek is jól érezték magukat.
ifj. Allarám János
****
Pozývame Vás na 3. deň deň obce a deň detí - Preseľany nad Ipľom - 29.júna 2013.
Meghívjuk Önt és kedves családját a harmadik alkalommal megrendezendő falunapra és gyermeknapra 2013. június 29.
Náhľad fotografií zo zložky Deň obce, Falunap 2013